Időnként ellenőriztessük a főtengely állapotát!
A főtengely az egyik legnagyobb igénybevételnek kitett alkatrész az autó motorjában. Gondoljunk csak bele, iszonyatosan magas hőmérsékletnek van kitéve, és folyamatosan dolgozik, amint beindítjuk a motort, egészen addig, míg le nem állítjuk. Még alapjáraton sem pihenhet, hiszen a motor működéséhez elengedhetetlen, hogy dolgozzon.
Időnként tehát érdemes ellenőriztetni a főtengely állapotát, mert ha ezt elhanyagoljuk, derült égből villámcsapásként érhet minket, ha ez az alkatrész tönkremegy. Akár az egész motort is kukába dobhatjuk egy ilyen esetnél.
A Formex Bt.-re biztosan számíthatok
Hogy honnan tudom ezeket a dolgokat? Leginkább onnan, hogy még soha nem volt szerencsém vadonatúj szalonautót vásárolni. A használt autókat pedig, mielőtt megvettem, minden egyes alkalommal a Formex-hez vittem el átvizsgálásra. Teljesen megbízom bennük, volt olyan eset is, amikor nekik köszönhetően menekültem meg egy nekem egyébként nagyon tetsző, ám műszakilag rettenetes állapotban lévő kocsi megvásárlásától.
Szóval a lényeg az, hogy a legutóbbi ellenőrzésen fennakadt az éppen aktuális autóm főtengelyének állapota. A szakemberek azonnali cserét javasoltak, és választhattam a gyári, az utángyártott, vagy a bontott-felújított főtengely beépítésének lehetősége közül. Mivel évek óta tökéletesen megbízom bennük, és azt is tudom, hogy hosszú garanciát vállalnak az általuk forgalmazott autóalkatrészekre, így a főtengelyre is, egy percig sem volt kérdés, hogy a bontott verzióra szavazok.
Most sem csalódtam
A főtengely cseréje még így sem filléres kiadás, de a gyorsaság, és a garanciavállalás ez alkalommal is ugyanúgy működött, mint bármikor máskor. Örülök neki, hogy Gödöllőn már ilyen régóta működik egy ennyire megbízható és színvonalas műhely, ahol mindenki azon dolgozik, hogy a vásárlóik, ügyfeleik elégedettek legyenek. Nem mellesleg arra is odafigyelnek, hogy árban is mindig a leginkább kedvező megoldást is felajánlják.
Ettől persze lehet a drágább megoldást is választani, de én már megbízom bennük annyira, hogy bontott-felújított, és utángyártott alkatrészek is szóba jöhetnek megoldásként, még egy olyan komoly és fontos alkatrész esetében is, mint a hengerfej. Úgy hiszem, ez mindent elmond arról, hogy mennyire érdemes őket választani, ha dízel autóhoz keres valaki alkatrészt.