Füstöl, rángat, úristen nagy a baj!
Autószerelőként olykor mókás, amikor az ügyfelek beesnek a műhelybe, és pánikszerűen rám zúdítják a tapasztalataikat, hogy éppen mit csinál másként az autójuk, mint eddig. Egy csütörtöki napon történt, hogy egy hölgy ügyfelem előzetes telefonhívás nélkül beviharzott a műhelybe és rémült hangon közölte, hogy valami hatalmas gond lehet a kocsijával. Most azonnal nézzem meg, mert már azt sem tudja, hogy biztos jó üzemanyagot tankolt-e bele.
Adtam neki egy pohár vizet, leültettem az irodában, és arra kértem nyugodjon meg. Kicsit úgy éreztem magam, mint egy pszichológus, nem pedig úgy, mint egy autószerelő. A hölgy elmondta, hogy iszonyatosan füstöl és rángat az autója, attól tart, valami hatalmas gond lehet vele. Első hallásra injektor hibára tippeltem, de ennek igazolásához azért több időre volt szükség.
Az injektor hiba diagnosztizálása
A hölgy nagyon jól tette, hogy a hiba észlelésekor azonnal elhozta hozzánk az autóját, hiszen a motor megvizsgálásánál azonnal egyértelművé vált, amit addig is sejtettem. Sajnos az injektor hibásodott meg, a füstölés oka pedig az volt, hogy túl sok üzemanyagot fecskendezett a motorba ez az alkatrész. Az injektor hibája akár komoly károkat is okozhat a motorban, ezért már a legapróbb jelnél érdemes szerelőhöz fordulni, ha erre gyanakszunk.
A hiba megtalálásakor azonnal hívtam is az ügyfelet, aki az injektor felújítása helyett a cseréje mellett döntött. A következő kimenő hívásom már a Formex Bt.-nél csörgött, mert tudtam, hogy náluk nagy valószínűséggel lesz olyan injektor, ami ebbe a típusú autóba kellett.
Alkatrészbeszerzés
Szerencsénk volt, a polcról azonnal le tudták venni azt az injektort, ami nekünk kellett, így pár napon belül már az új alkatrésszel együtt, újra tökéletesen működött a rendszer. Ha bármilyen dízel autóhoz alkatrészre van szükségem, az első akiket megkérdezek, azok a Formex Bt. munkatársai. Náluk ugyanis minden megtalálható, ami ezeknek a kocsiknak a megjavításához szükséges lehet, vagy ha éppen nincs, akkor nagy eséllyel rövid időn belül be tudják szerezni. Mi is, és az ügyfeleink is maradéktalanul elégedettek azokkal az alkatrészekkel, amelyeket innen vásárolunk.